Remek hangolódás 2017-re! – Winter Kovasna Rallye

Remek hangolódás 2017-re! – Winter Kovasna Rallye

MEGOSZTÁS

A Ritmus Ase párosa egy kuriózumnak számító havas versennyel, a Winter Kovasna Rallye-val hamar megkezdte a 2017-es versenyévadot. Várkonyi Szabolcs és Csányi Botond egy kategória és abszolút 3. helyet hozott haza életük első havas versenyén a Mitsubishi EVO IX-el, így jó hangulatban és reményekkel várják az évadot.

 

Várkonyi Szabolcs:

Nagyon vártam ezt a versenyt és nem csalódtam. Csodás helyeken, csodás pályák, bármelyik ERC futammal felveszi a versenyt nehézségi fokozatban. Ellenfeleim mindegyike már legalább egyszer versenyzett itt, így igencsak előnyben voltak, hisz a pályák teljesen megegyeztek az előző évivel. Nekünk egy Daciával sikerült a pályabejárást végrehajtani, míg a többiek Mitsukkal, meg Subaruval, így ez sem vált az előnyünkre. Ennek ellenére, vagyis inkább éppen ezért, maximálisan elégedett vagyok az eredménnyel. Nagyon nehéz volt a hóban hiba nélkül teljesíteni a gyorsokat, nem is sikerült, minden gyorson sokat bent hagytunk, bár ezzel biztosan mindenki így volt, mi szerencsések voltunk, hogy az egyetlen nagyobb hibámat megúsztuk és vissza tudtunk jönni az útra önerőből. Nagyon jó beállításaink voltak, ezért ismét köszönet Hideg Krisztiánnak, ezzel az autóval tényleg csak a vezetésre kell figyelnem, míg az elmúlt években nekem kellett volna egy jó autót faragni a versenyautókból, amikkel mentem, ez pedig nem az erősségem. Most egy majd két hónapos szünet következik, valószínűleg a Kumrovec Rallye-n lesz a folytatás, ami egy remek ráhangolódás lesz a Mitropa Kupa első versenyére.

Csányi Botond:

Én mindig pozitívan állok a versenyekhez, de úgy gondolom, hogy ez most mindent felülmúlt. Sosem voltam az az igazi hókocsikázós fajta, a Mecsekre is néha néha jártam fel, mivel sosem vonzott igazán a téli gumikkal való bohóckodás. Ez viszont teljes mértékben egy más kihívás volt. Szöges gumiabroncsokkal mehettünk, a Lancer EVO IX hajtása hihetetlen jó ezekre a havas pályákra. Megmondom őszintén, hogy egy egyszerűbb versenyre számítottam. Volt 20km-es, 19 km-es, 11 km-es 8 és 9 km szakasz is. A térképeket elemezve nem tűntek bonyolultnak a pályák, de már a pályabejárás alkalmával rádöbbentem, hogy jó nagyot tévedtem. EB szintű szakaszokon versenyezhettünk, rengeteg ritmusváltással, így navigátor szempontból is nagyon nehéz volt.  A dolgunkat még megnehezítette, hogy szinte minden fehér, így amikor felpillant az ember, szinte semmit sem lát, még a kanyar ívét sem. Tényleg elkél a citromsárga szemüveg, pedig idáig ezt sztárallűrnek tekintettem. A házigazdák vendégszeretete hihetetlen, itt tényleg minden arról szól, hogy a lehető legjobban érezze magát a versenyző. Mindenben készségesek, szinte mindenki magyarul beszél, megkérdezik, hogyan éreztük magunkat, mik a kívánságaink. Ritkán érez ilyet manapság az ember rally versenyeken. Nagyszerűeket autóztunk, hihetetlen élmény ötödikben „lobogni” a havon. A hab a tortánkra, hogy végül egy abszolút harmadik, és kategória harmadik hellyel búcsúztunk a futamról, így teljes mértékben elégedett vagyok. Itt hiba nélkül autózni, szinte lehetetlen. Nekünk is volt pár „érdekes” szituációnk, egyszer nagyon túl is csúsztunk, de szerencsénkre az autó ki tudott jönni a másfél méteres hófalból, így igazán csak másodperceket veszítettünk. Az autónk hiba nélkül teljesítette a futamot, nagyszerűen be volt állítva. A szervizünk profi módon dolgozott, Ezért külön köszönöm a Hideg Rally Teamnek, hogy csak a versenyzésre kellett koncentrálnunk. Nagyszerű élményekkel térünk haza. Úgy gondolom, hogy ezt a versenyt még jó párszor fel fogom emlegetni. Hihetetlen így kezdeni egy szezont. Most közel két hónapos pihenőnk lesz, és remélhetőleg márciusban kezdődik az éles bevetésünk.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ