Mikulás Rallye 2017 – Durva murva buli

Mikulás Rallye 2017 – Durva murva buli

MEGOSZTÁS

Az Országos Ralleybajnokság véget ért, de a versenyzési lehetőség azért még akad. Ilyen például a december 10-i Mikulás Rallye is, mely 2017-ben már a 21.! Az aszfaltos bajnoki szezonzáró után úgy döntött a Turán Motorsport, hogy átépítik az autót, és a tét nélküli, murvás Mikulás rallye-n rajthoz áll a Ford Fiesta R5-tel Turán Frigyes.

„Ezek az év végi versenyek mindig „bulinak”, szórakozásnak indulnak, de aztán mégis mindenki komolyan veszi. Az viszont, hogy igazi tét, eredményelvárás nélkül lehet rajtuk autózni, mégis más hangulatot kölcsönöz a Mikulás Rallye-nak is. Mi tényleg jól szeretnénk magunkat érezni, szórakozni akarunk, ezért is indulunk rajta.” – mesélt a motivációjáról Frici.

„A murvás versenyek – a havasról nem is beszélve – mindig több játékteret engednek, mint az aszfaltok, és ezt maximálisan ki is szeretnénk használni. Jó lesz megint laza talajon, igazán lazán autózni.” – folytatta a pilóta.

„Az 51. Mecsek Rallye-n már versenyeztünk együtt, de az aszfaltos volt, most pedig murván is meg szeretném mutatni Bagaméri Laci barátomnak, milyen is egy R5-ös autó, így ő fogja diktálni az itinert mind a hat gyorsasági szakaszon. Szeretnék neki örömteli pillanatokat okozni!” – zárta gondolatait Frici.

A 21. Mikulás Rallye 2017. december 10-én lesz, központja Veszprém. A verseny távja 185,6 km, amiből 65,5 km a 90%-ban murva, 10%-ban aszfalt borítású gyorsasági szakaszok hossza. A versenyzők három mért szakaszt – Várpalota, Jutaspuszta (körgyorsasági) és Kislőtér – két-két alkalommal teljesítik, az első autó várhatóan 13:58-kor érkezik célba.

Forrás: Just Creative

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ