Hazai pályán térnek vissza

Hazai pályán térnek vissza

MEGOSZTÁS

Öt autót mozgósít az 55. Mecsek Rallye-ra a Horváth Rally Ase. Lesz olyan versenyzőjük, aki csak a nézőknek autózik majd, de olyanok is, akik a hazai és a nemzetközi mezőnyben vadásznak a pontokra.

A Kovács „Koko” Roland az orfűi szezonnyitó versenyen vett utoljára részt, akkor megállt a Lada motorja. Most közel három hónappal később újra felhúzza a kesztyűt és a Just4Fan kategóriában megpróbál maradandót alkotni a kilátogató nézők számára.

A Historic mezőnyében újra ott lesz Novák Tamás, aki Orfűn megnyerte a kategóriáját, most hasonlóval biztosan elégedett lenne. Komoly verseny lesz, komoly kihívókkal, meglátjuk hová lesznek jók a végén.

Matics Mihály a Mitropa Club első helyéért érkezik Pécsre, neki is komoly kihívói leszek. Ezen a versenyen újra Zejda Viktória diktálja majd az itinert, hiszen 16V Péter volán mögé ül majd.

„Újra kormányt ragadok, Mitropa Kupában és Országos Rally Challengben indulok a Hondával, amit idén most először veszünk elő a garázsból. Pepe is autóba ül, Ő egy Mitsubishi Lancer EVO X-et hajt majd a Mitropa Kupa és a Rally1 Production Car pontjaiért” – kezdte a verseny beharangozóját Németh 16V Péter, majd hozzátette. „Számunkra az a cél, hogy Pepével ott legyünk a célban, hiszen ez egy örök emlék lehet számunkra. Nem mentünk még idén, a Mitsubishi váltó problémája miatt az évünk is elúszott, de most itt vagyunk, nagyon sokat készültünk, hogy összejöjjön, hogy ott legyünk a hazai versenyünkön. Szeretnénk élvezni a hétvégét, sokat mosolyogni és jól szórakozni. Sem nekem, sem Gábornak nem kell bizonyítania semmit, autózunk egy jót és felkészítjük magunkat egy sokkal komolyabb évre, hiszen jövőre már a Historicban szeretnénk versenyezni.”

Az 55. Fenstherm Kontakt Mecsek Rallye pénteken kezdődik négy gyorsasági szakasszal, majd szombaton további hat szakaszt kell teljesíteni a párosoknak, hogy ott lehessenek a Széchényi Téren kialakított célceremónián.

Köszönjük Partnereinknek: Mirelite Mirsa Zrt., Kovács Gépszer Kft., S.D. Mini Car Kft., Efficiency Kft., From-to Hungary Kft., Wolf Distribution Kft., Nardon Kft., Nrg-Agent Kft., Flow Motion Pro Kft., Nestro Hungária Kft., Hevesi Elektro Kft., Hufbau Braun Kft., Stihl R-Agrikol Kft., Komprádor Kft., Markomp Kereskedelmi és lakberendezési Kft., Pannon Led Kft., Euro-Duplex Kft., Gamma-Modul Kft., K-Flórián Tűzvédelmi Kft., Invu napszemüveg, Véd-Óv Kft., Heavy Tools, Kereken-Oil Kft., Ikan Kft., Prior Cash Pénztárgép Kft., Garancia-Sped Kft., Rother.hu Kft., Vikom Trans Kft., Túze Kft., Combit Zrt., Nagy Travel Kft., Alpha Steam-Co. Kft., Wolf, Hiröstech Kft., Hirös Consulting Kft., Kis László E.V., Hídvégi László Péter E.V., Molnár Zoltán E.V., Hudráné Horváth Adrienn E.V.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ