FIA Motorsport Games 2024 – Team Hungary

FIA Motorsport Games 2024 – Team Hungary

MEGOSZTÁS

Hat kategóriában is megmérettetik magukat a magyar csapat versenyzői

A 2024-es FIA Motorsport Games október 23. és 27. között, immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a spanyolországi Valenciában. Az FIA Motorsport Games a valenciai régió négy kulcsfontosságú helyszínén zajlik majd: Valencia Cityben, a Ricardo Tormo pályán, az Aspar Circuiten és Valencia nyugati hegyvidékén.

Talán már több évtizede is nagyjából folyamatosan téma, hogy esetleg a technikai sportok közül is bekerülhessen egyszer valamelyik sportág / szakág a nagy olimpiai játékok programjába. Nos, ez eddig még nem valósult meg, pedig például a több szakágban is megtalálható márkakupasorozatok, vagy néhány gokart kategóriában a teljesen egyforma, szigorúan szabályozott versenytechnika okán abszolút megvalósul az egyik olimpiai alapelv, hogy csak a sportolók tehetsége, tudása, felkészültsége, bátorsága dönti el a helyezések sorsát.

A Nemzetközi Autósport Szövetség, az FIA az SRO Motorsport Grouppal együttműködésben 2019-ben hirdette meg először a saját autósport „olimpiáját”, melyen az FIA tagországok versenyzőinek nemzeti csapatai állhattak rajthoz. Az első megmérettetés Olaszországban, majd a Covid-járvány miatt egy évvel elhalasztva Franciaországban került megrendezésre, az idei évben pedig Spanyolország ad otthont a versenyeknek.

A nemzetek versenyzői hat szakágban és több kategóriában állnak rajthoz. A hagyományos szakágak mellett komoly hangsúlyt kapnak az olyan utánpótlás szempontjából kiemelten fontos, az autósport tömegbázisát alapozó kategóriák, mint az autós és gokart szlalom, vagy az e-sport.

Magyarországot a jövő héten az alábbi versenyzők képviselik majd az FIA Motorsport Games-en a következő szakágakban és kategóriákban:

Drift – Petri Róbert

Gokart Sprint SR – Kocsár Gergő

Gokartszlalom – Benedek Anna / Sturcz Molnár Balázs

Gokart MINI – Fehér Sebestyén

Gokart Endurance – Pipicz Nikolett / Lantos Szabolcs / Szabó Ádám

Esport F4 – Bucsi Attila

Szlalom – Bognár Martin / Deák Tünde

A különböző kategóriák versenyeiről folyamatosan beszámolunk majd.

Szurkoljunk együtt a magyar csapatnak, hogy sikeresen öregbítse tovább a nagy múltú magyar autósport hírnevét!

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ