Féktelenül száguldoztak

Féktelenül száguldoztak

MEGOSZTÁS

 

A Miskolc Ralin hatodik helyen végzett a 3-as kategóriában Kurtos Robi és Szegedi Máté. Egyből úgy kezdték a versenyt, hogy fék nélkül rajtoltak, majd megpróbálták ledolgozni a lemaradásukat.

 

Hogy tetszettek az igazi rali pályák?

– Én mondtam a Miskolc Rali előtt, hogy ez a futam sem azoknak lesz való, akik arra vágynak, hogy minden autó előtt leseperjék az utat. Ez nem pályaverseny gyerekek, ez rali. A gumizásra igaz még ki kellene találni valamit, mert úgyis felhordásos lesz az út, akkor meg mindek bohóckodjunk az összevissza pakolt gumikkal. Nem tévedtem, voltak nekünk is kalandjaink, megoldottuk, úgy ahogy éppen tudtuk. Nehéz és hosszú verseny volt az tuti, de mi élveztük még akkor is, ha azonnal úgy kezdtünk, hogy helló fék.

Mi lett a féketekkel és melyik gyorson?

–  Még az első szakasz előtt eldurrant a fékünk. Mondtam is Máténak, hogy féktelenül fogunk száguldozni. Először nem is értette, aztán ecseteltem, hogy a fékpedál picit beesett. Az első körben így mentünk, látszik is az eredményünkön, de legalább épségben lehoztuk a kocsit a szervizbe. Azért annak örülök, hogy még a rajt előtt ment el, mert, ha egy tempósabb szakasznál veszem észre menet közben, akkor az nem lett volna egyáltalán vicces, ha beesünk valahova. Szerencsések voltunk legalább ebben.

Akkor volt mit ledolgozni az időből?

– Tizenegyedik helyről elkezdtük feltornázni magunkat, hogy azért naaaa nehogy már. Végül a hatodik helyre sikerült kerülni a futam végére, amiben azért volt munkánk rendesen. Tudjuk mennyi van még a kocsiban és bennünk, még lehetett volna előrébb lépni kicsit, de most ennyire futotta. És még mindig szeretünk a nézőknek is mutatni valamit, ha már kint vannak, nehogy háttal álljanak már a pályának. Örültünk, hogy mi célba értünk, mert sajnos nagyon sokan kiestek.

Ha Iseum Rali, akkor murva és átépítés?

– Igen, most átépítjük a Mitsubishit murvára, aztán vissza aszfaltra, aztán megint murvára. Nem lenne nagy baj, ha erre is figyelnének, hogy milyen verseny után milyen jön, versenyzői szemmel nézve. Szóval megcsináljuk amit kell és készülünk az első

zúzottköves megmérettetésre. Elég jó minőségűek szoktak lenni a pályák, hamarosan kiderül, hogy mi vár majd ott ránk.

Reklámpartnerünk:

East Motorsport; Foam-System Kft. – Go Matrac; Fa-Forg-Tech Hungária Kft.; Katica Vendégház, Viadukt Mérnöki Kft.; Zemplén-Tölgy Kft.; Karádi Rendszerház Kft.; Rex Bau Kft.; Csikó Tamás – Autófényező; Perla-X Kft.; Len-Véd Kft.; Alpha Machine Kft.; Jancsika;

Szöveg: Tiba Anita

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ