Aszfalton már előrébb járunk

Aszfalton már előrébb járunk

MEGOSZTÁS

Gyorsan pörögnek az események az Országos Rali bajnokságban, hiszen immár a negyedik futamhoz érkezik a sorozat, ahol újra aszfalton mérkőznek meg a párosok. Balogh Janinak és Szőke Tominak ezen az útburkolaton valamivel már több tapasztalata van, mint murván, de egy esetleges esős verseny új kihívások elé állíthatja a párost.

Balogh Jani: „A hét elején megtartott tesztünkön próbáltunk néhány korábban nyitva maradt kérdésre választ kapni, hogy pár lépéssel előrébb tudjunk haladni a soron következő Fehérvári futamon. Szerettük volna még jobban megismerni az autónkat, hogy rá tudjunk még tenni egy lapáttal az első két versenyen mutatott tempónkra. Remélem homogén időjárás vár ránk a hétvégén, hiszen még esőben nem volt alkalmam kipróbálni a Skodát. Ennek függvényében vízválasztó lesz a szombati nap, amikor is délben elrajtolva úgy kell négy gyorsaságit, – az arra a napra kiírt összes szakaszt- teljesítenünk, hogy nem lesz lehetőségünk abroncsot cserélni, így egy esetleges rossz döntés komoly hátrányt tud okozni ennyi kilométeren keresztül.”

A szombati nap négy gyorsaságija után a korábbi években már-már hagyománnyá vált belvárosi gumikerülgetéssel zárul a próbatétel és onnan érkeznek a nap végét jelentő szervizbe a párosok. Vasárnap

Balogh Jani:„ A gyorsasági szakaszok már nem ismeretlenek számunkra. Tavaly Tomi és én is teljesítettük ezt a futamot, igaz más-más autóban. Neki több lehetősége van meríteni, hiszen ő már akkor is ebben a típusban ült, azonban nekem ki kell zárnom a berögződéseket, mert azok még egy másik autóhoz lennének megfelelőek. Reméljük hamar ráhangolódunk a versenyre, szeretnénk az elejétől rápattanni a gázra és a néhol kevés tapadással bíró aszfalt gyorsaságikon a lehető legjobban letalálni a rajt- és célfotocellák közötti kanyarokban. A munkánk elején járunk, a pályákat kell még feldolgoznunk, de jó hangulatban telnek a tréningautóban töltött percek és ezt a felszabadult légkört próbáljuk majd a Topp  Cars Skoda Fabia R5-ösébe is átültetni.”

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ