A szerencse forgandó

A szerencse forgandó

MEGOSZTÁS


A Miskolc Ralin ismét első lett a Peugeot Kupában, illetve a 6-os csoportban Jánosa Ákos és Rubóczky Attila. Szép teljesítmény egy kis szerencsével megspékelve.

„A miskolci futamon volt egy lehetőségünk, amivel mi ismét éltünk, ezért kell ott lenni Mixi nyomában, persze sajnáljuk, hogy úgy jártak a defekttel, mint mi, csak mi szerencsésebbek voltunk. Azért ott mire kiszabadítja magát az ember az autóból azok húzós percek. Volt nekünk is egy kikésésünk, vagyis 20 mp büntetést azonnal begyűjtöttünk. A pálya gumizása igazából sem a felfestéssel sem az itinerrel nem egyezett, ezért azt sem tudtuk mikor mire számítsunk. Ez folyamatos nehézséget okozott, úgyhogy próbáltam belesni a kanyarokba, hogy akkor van gumi vagy nincs gumi, a szélén vagy a közepén. A nagyobb autók a kisebb gumikon simán átmennek, míg mi az R2-ekkel esélytelenek vagyunk. Nagyon strapás verseny volt az biztos, ezért még jobban értékeljük az első helyet, de azt tudjuk, hogy Mixi kimagaslóan gyors továbbra is, nagyon ott kell lenni mögötte. A Peugeot Kupát jelenleg vezetjük, de hosszú még a bajnokság, azon leszünk, hogy megtartsuk ezt a helyet magunknak. Legközelebb folytatjuk, de majd csak Székesfehérváron” – mondta Ákos.

„Egy nagyon nehéz futamon vagyunk túl, olyannyira, ha visszagondolok az elmúlt húsz évemre, kevés ilyen izzasztó és fárasztó versenyem volt, mint a mostani. Iszonyatos melegben rengeteget kellett menni etapon. Egy két komplikáció is adódott, mert összeszedtünk mi is egy defektet, csak szerencsénk volt és nem a gyorson, hanem etapon, de kikéstünk és büntetéssel kezdtünk, hogy jó legyen. Az első nap alaposan lefárasztott és nem is aludtunk túl sokat, persze mások sem, csak tényleg hosszú volt. Ezeket azonban felülírja azonnal az első helyünk a Peugeot Kupában és a 6-os kategóriában. Legalább megérte hajtani magunkat és a kocsit. A szerencse pedig ismét mellénk állt, mert, ha Mixi nem hibázik vagy nincs valami technikai gondjuk, akkor ők ott lesznek elöl az biztos. Ákos egyre stabilabban tartja a tempót, mert tudja, hogy nem lehet lemaradni, pont az ilyen helyzetek miatt.  Jó érzés ismét elsőnek lenni” – nyilatkozta Rubó.

Reklámpartnereink:

Alga ’93 Kft. – Vas, színesfém hulladék felvásárlás; D Safety Engineering & Consulting Kft. – Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás; Aluschlosser Kft. – Alumínium nyílászáró szerkezetek gyártása; Gyopár 2000 Kft. – Fémmegmunkálás; Artiger Kft. – Töltőállomás üzemeltetés; Bánka Transport – Közúti árufuvarozás; Mazzini Csomagolástechnika; Kamiker Kft. Nyomda; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, – Tűz, – Környezet, – Védelmi Kft.; TÉTÉNY – KER – Épületgépészet, Medito Kft. – Játék nagykereskedelem; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; Luxor-Szinter Kft. – Porfestés-Szemcseszórás; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem; VIA-NORTONIA KFT. – Építőipari kivitelezés; ECS HUNGARY KFT. – Építőipari kivitelezés; Várkörnyéke Kft. – Építőipari kivitelezés; V-System Tam – Informatika; HK Trans Kft. – Ömlesztett áruszállítás; HSC Motor Kft – Mezőgazdasági Gépek; Drei KKT. – Gáz- Víz és Csatorna Építő Közkereseti Társaság; Berti-Klaus Kft. – Közúti áruszállítás;

Szöveg: Tiba Anita

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ