Félreértés miatt vitte el az Opel Gaál csapata az autót a Székesfehérvár Rali utólagos technikai ellenőrzéséről, így a parc fermé szabály megsértése miatt zárták ki őket. Az Opel Ascona B-n vizsgált differenciálmű és kormánymű is szabályos volt.
Idei legjobb formáját hozta Gaál Ádám és Végh Attila a Székesfehérvár Ralin, ahol a D csoportban és a D3-as kategóriában egyaránt az első helyen értek célba.
Az utólagos technikai ellenőrzés során az Opel Ascona B két alkatrészét, a differenciálmű áttételét és a kormányt vizsgálták. A differenciálmű a homologizációs lapnak megfelelő értékű volt. A kormány a homologizációs lapon szereplő 3,3 helyett 2,7-et fordult a két szélső állás között. A csapat ezt a mérést követően elvitte az autót az ellenőrzésről, amellyel megsértette a parc fermé szabályt és kizárták őket a versenyből. Így a helyszínen nem volt lehetőség megvizsgálni az erre a korcsoportra vonatkozó J függeléket, amely kimondja, hogy a kormány áttétele szabadon változtatható, vagyis az autó szabályos volt.
A félreértést a csapat és a vezető technikai ellenőr a versenyt követő napon tisztázta. A csapat elismerte, hogy hibázott azzal, hogy az autót elvitte a műszaki ellenőrzésről és a kizárás tényét elfogadta.
Gaál József, csapatvezető: – Előre kell bocsátanom, hogy mi hibáztunk az utólagos technikai ellenőrzés során azzal, hogy az autót elhoztuk és nem göngyölítettük fel az ügyet a helyszínen, ezért természetesen vállaljuk a felelősséget és el kell fogadnunk a kizárás tényét. Ugyanakkor nagyon örülök neki, hogy bebizonyosodott, az autónk szabályos volt.
Ahogyan a verseny előtt is nyilatkoztuk, nem a bajnoki pontokért mentünk Székesfehérvárra, hanem azért, hogy jól érezzük magunkat. Semmilyen eredményre vonatkozó elvárásunk nem volt a versenyzőpárosunkkal szemben. A versenyautónk műszaki felkészítését én végzem, ezért meg vagyok győződve róla, hogy minden szabályos rajta.
Ezt szerettük volna tisztázni és felvettük a kapcsolatot Csepela Tamással, a verseny vezető technikai ellenőrével. Ő szintén megerősítette, hogy igazunk van, szabályos az alkatrész, de mivel elhoztuk az autót, ezzel megsértettük a parc fermé szabályt, ami kizáráshoz vezet. Mi ezt a hibánkat elismerjük és a kizárást tudomásul vesszük.
Csepela Tamás, vezető technikai ellenőr: – A Székesfehérvár Ralin a Felügyelő Testület által kijelölt versenyautókon hajtottunk végre utólagos technikai ellenőrzést, köztük a 302-es rajtszámú Opel Asconán is. Ezen az autón a differenciálmű áttételét és a kormányművet ellenőriztük. A differenciálmű áttétele a homológizációs lapon feltüntetettel megegyező volt. A kormány a homologizációs lapon feltüntetett 3,3 helyett, 2,7-et fordult a két szélső állás között. Vagyis a mért és a mérendő érték nem egyezett meg. Ezt érthette félre a csapat és vitték el az autót, így az ellenőrzési folyamatot nem tudtuk végig vinni.
Ilyenkor kell elővenni az autó korcsoportjának megfelelő J függeléket – magyarul az 1981-es szabályt –, amely kimondja, hogy a kormánymű áttétele szabadon változtatható, de az eredeti házat meg kell őrizni. Amennyiben a vizsgálati folyamat végigment volna, akár ott a helyszínen is megállapíthattuk volna, hogy a kérdéses alkatrész szabályos.
Miután azonban a csapat elvitte az autót a vizsgálatról és nem tértek vele vissza a parc fermébe, ezzel a parc fermé szabályt sértették meg, és ezért zárták ki őket a versenyből.
A verseny utáni napon a csapatvezető, Gaál József megkeresett engem, hogy tisztázzuk mi is történt valójában. Ehhez fontos tudni, hogy a nevező, amikor benevez egy versenyre, akkor vállalja azt a felelősséget, hogy pontosan meg tudja mondani, mi alapján építette be az adott alkatrészt az autóba és neki kell hitelt érdemlően bizonyítania, hogy az adott alkatrész szabályos. Ezt a homologizációs lappal és a historic autók esetében az adott kategóriára vonatkozó periodikus J függelékben szereplő szabállyal teheti meg.
Biztos vagyok benne, hogy a csapat egy félreértés miatt hagyta el a technikai ellenőrzést és végül ez okozta a kizárást, mint ahogyan azt is biztosan állíthatom, hogy az 302-es rajtszámú Opel Ascona kormányműve megfelelt a szabályoknak.
További információ:
http://www.gaaloldtimermotorsport.eu/