Jókor jött ez az eredmény – Balogh-Szőke ISEUM Rallye beszámoló

Jókor jött ez az eredmény – Balogh-Szőke ISEUM Rallye beszámoló

MEGOSZTÁS

Balogh Jani és Szőke Tomi az ISEUM Ralin tette meg első közös murvás kilométereit a Skoda Fabia R5-össel. Az élmezőny párosai között másodpercekre menő csata zajlott, így izgalmakban bővelkedett a szombathelyi futam, ami végül értékes pontokat és kupákat is hozott a párosnak.

Balogh Jani: „Már a felkészülést jelentő teszt után is úgy éreztük, hogy jó úton járunk. Rendkívül kezes volt az autó, jó volt a komfortérzetem a kabinban és bizakodtunk, hogy ezt gyors autózássá tudjuk majd alakítani a verseny folyamán. A pénteki program a kvalifikációval kezdődött, amivel a szombati rajthelyünket határoztuk meg. Sikerült magunkra ijeszteni az első edzőfutamon, ahol az első komolyabb momentumnál a nem túl friss abroncsok miatt elhagytuk a kijelölt nyomvonalat. Megcsíptünk egy bokrot, és kissé megtépázott lökhárítóval teljesítettük a kilométereket. A gödörbe ahova belöktem magunkat, sikerült is kimászni, és az éles futamon már tudtunk jól autózni és előkelő eredményt olvashattunk a nevünk mellett. A harmadik leggyorsabb időt teljesítettük, ami miatt Tamástól megkaptam a dicséretet, hogy sikerült felállni a hiba után.”

A páros a késő esti órákban gurult az ISEUM előtt felállított ünnepélyes rajthelyre, lángcsóvák kíséretében. A tizenharmadik rajthelyet választották a ceremónián, ami rendkívül kedvezőnek számít a murvás pályákon. A riportok és fotók elkészülte után nézőfalban gurultak a főtéren kialakított versenyautó kiállítássá avanzsálódott éjszakai Park permbe.

Balogh Jani:„A versenyt megelőzően komoly mennyiségű csapadék hullott a szakaszok területére, de szerencsére azok minősége nem romlott annyit, mint azt előzetesen vártuk. Az időjárás kedvezett nekünk, napsütéses meleg időben autózhattunk és a pályák állaga folyamatosan javult.  A szombati napot vehemensen kezdtük, nagy akarással érkeztünk minden féktávhoz és fordulóhoz. A következő körben kicsit változtattunk és a nagy lendületből visszább véve elkezdtünk az autó mozgására figyelni, azt egyre inkább kiismerni.”

Jani és Tomi a nap végére ért be igazán, mivel a Rally katlanban már sikerült egy abszolút harmadik időt futniuk, amit örömmel konstatáltak. A verseny második napján kevesebb szakasz- szám szerint négy- került megrendezésre, de hosszú pályák vártak a csapatra.

Balogh Jani:„ A reggeli taktikánkat Hadik Andrásék szerencsés kimenetelű balesete húzta keresztül, hiszen a törött autó mögött a mezőny  feltorlódott. Saras pályára készültünk, így a Farkaserdőt szerettük volna jobban meghúzni, de az eset miatt nem tudtuk mért idővel teljesíteni a szakaszt. Hosszúpereszteg nem a szívünk csücske az út vonalvezetése miatt, itt nem tudtunk nagyot villantani az eredmények tekintetében. Az utolsó kör előtt a tabellát nézegetve a harmadik és hatodik pozíció között bármelyik helyre esélyesek voltunk. Az utolsó gyorsaságin egy féktávot elnéztünk, ahol megzavart egy hibajelző lámpa, ami pont a lényeges résznél villant fel és vonta el a figyelmem. Egy picit túlcsúsztunk és nagy izgalmamban lefullasztottam az autót. A belső felvételt nézegetve körülbelül nyolc másodperc maradt az ominózus helyen. A Farkaserdő gyorsaságin döbbentem rá igazán, hogy az általam elképzelt beállításokkal nem tudunk gyorsabbak lenni. Örülünk, hogy versenyben voltunk és végre megszereztük az első kupánkat a Skodával.”

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ